Dr. Bacher Vilmos
40 éves a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület
Szubjektív visszaemlékezés
Elhangzott a MIE 2002. március 27-i közgyűlésén
Amikor a megtisztelő felkérést kaptam, hogy egyesületünk megalakulásának
40. évfordulójáról közgyűlésünkön megemlékezzem, a meghívó hozzáfűzte:
szubjektív visszaemlékezés. Ez utóbbi, úgy érzem, bizonyos mértékig felmentést
ad a tematikai kötöttség alól.
Egyesületünk munkájához csak 1969-1970-ben csatlakoztam,
és így túl kellett lépnem a személyes élményen alapuló visszaemlékezés
lehetőségének határain. Ennek felismerésekor felötlött bennem Thomas Mann
József és testvérei-nek csodálatos bevezető része, ahol kifejti, hogy
mély a múltnak a kútja, talán felmérhetetlen. Minél mélyebbre és tovább
hatolunk benne, észleljük, hogy múltunk még feltáratlan, újabb szakaszai
vannak hátra. Bármelyik közösség azonban, még ha felméri is, hogy a múlt
teljes mélysége mégsem tekinthető át, úgy érzi, hogy megtalált egy olyan
pontot, amelyet megnyugvással tekint eredete kezdetének.
E gondolat jegyében, figyelemmel arra, hogy ismertem azt
a gazdag irodalmat, amely a múlt század első felében jogterületünkön virágzott,
megkíséreltem annak feltárását, hogy milyen gazdasági-társadalmi szervezettség
is működött az iparjogvédelem területén. Kötelességemnek éreztem azt e
40. jubileum alkalmával, mivel e kérdés vizsgálata a korábbi megemlékezések
során még nem vált időszerűvé.
Az 1890. évi védjegytörvény és az 1895. évi szabadalmi
törvény előkészítését komoly jogirodalmi tevékenység előzte meg, majd
1897-ben, amikor az AIPPI Bécsben megalakult, Magyarország jelentős szerepet
játszott a megalakuláskor, és a megalakulást követően az alapítók Budapestre
látogattak. Ezt ünnepeltük 1997-ben az AIPPI bécsi VB jubileumi ülése
után, az ünnepség budapesti méltó folytatásával.
E vizsgálódásaim során megállapítottam, hogy az AIPPI Magyar
Csoport működésén túlmenően 1906. november 16-án a Magyar Gyáriparosok
Országos Szövetség helyiségeiben tartott közgyűlésen megtörtént az Iparjogvédelmi
Egyesület megalakulása.
Szellemi gyökereinket tehát az 1800-as évek végére, szervezeti
múltunkat pedig 1906-ra vezethetjük vissza. Négy év múlva tehát ünnepelhetjük
történelmi megalakulásunk 100. évfordulóját.
Csak néhány szemelvény a múltba tekintéshez:
A megalakulási okirat egyik passzusa volt: A nemzeti vagyonosodás
jelentős tényezője az ipar, a kereskedelem vérszegénységben szenved, nem
tud erőre kapni, mert hiányzik az éltető levegője, a jogbiztonság és jogteljesség
az eszmei javak terén.
Az Iparjogvédelmi Egyesület feladata lesz, hogy az érdekelteket,
mint a jogi és műszaki tudás kiváló tényezőit, egyesítse ennek a nagy
célnak a szolgálatába állítva, amely az eszmei javakat a jogrend gyors
és erélyes törvényhozási reformok és a modern közszellemtől áthatott törvénykezés
útján minél előbb és minél tökéletesebben oltalmába vegye.
Egyesületünk sikeres munkájában hathatós támasza volt az
Egyesület hivatalos lapja, az Iparjogi Szemle, amely szakcikkeivel és
a joggyakorlat közlésével adott tájékoztatást és vívta ki a reformokat.
Az Egyesület előadásokat, vitaüléseket rendezett, a hatósághoz intézett
elterjesztéseket, amelyekről az Iparjogi Szemle beszámolt. Az Egyesület
már 1907-ben programjává tette a verseny tisztességének oltalmát célzó
törvény megvalósítását, és kitartó munkájának sikerét látta az 1923. évi
versenytörvény megalkotásában. Jelentős eredményt ért el az addig közigazgatási
útra terelt védjegyjogi peres eljárás érdekében és a szabadalmi bíróság
és szabadalmi felső bíróság előtti eljárás korszerűsítése végett.
Az Iparjogi Szemle a Magyar Gyáripar mellékleteként havonta
jelent meg, mint az Iparjogvédelmi Egyesület közlönye, mint az eszmei
javak, üzleti tisztesség, szabadalom-, védjegy-, minta-, szerzői-, név-
és cégjog oltalmát szolgáló folyóirat. Ezt tartalmazza a címlapja.
Az Iparjogvédelmi Szemlének német nyelvű melléklete is
volt a külföld tájékoztatására.
Az Egyesület munkájában a kor legkiválóbb tudósai vettek
részt: Schuszter Rudolf, a Szabadalmi Felsőbíróság elnöke, Nagy Ferenc,
a kereskedelmi és váltójog professzora, dr. Szászy Schwarz Gusztáv és
Beck Salamon, a civilisztika kiváló képviselői. A meghívott előadók között
találjuk Kohlert, az eszmei javak tanának iskolateremtőjét.
Az Iparjogvédelmi Egyesület kiadványai közül - többek között
- 1926-ban jelent meg Bányász Jenő „Védjegyoltalom, tisztességtelen verseny"
című munkája, 1939-ben Hoff György „Szabadalmi jog" című monográfiája,
amely ma is bonyolult kérdésekben eligazítást ad, ha hozzá fordulunk.
Tisztelt Közgyűlés!
E visszatekintéssel 40 éves jubileumunkkal szemben nem
ünneprontás volt a célom, hanem annak a gazdag szellemi örökségnek a bemutatása,
amelyet Egyesületünk újbóli alapítói megőriztek, magukkal hoztak, hogy
azt a megváltozott társadalmi viszonyok mellett is a színre lépő új generációnak
megőrzésre átadják.
Az 1962-ben alapított Magyar Iparjogvédelmi Egyesület első
elnöke, Csűrős Zoltán műegyetemi tanár, akadémikus, ügyvezető elnöke pedig
Beck Salamon, aki az Iparjogvédelmi Egyesület egyik legaktívabb tagja
volt, és a magyar civilisztika művelésén belül mély alapossággal foglalkozott
a védjegyjoggal és szabadalmi joggal. Írásai maradandóak.
Az a körülmény, hogy új Egyesületünk a korábbi, a háborút
követően megszűnt egyesület szellemi örökösének tekintette magát, kifejezésre
jutott abban, hogy az 1970-ben alapított Iparjogvédelmi Emlékérem első
kitüntettjei Beck Salamon, György Ernő és Nizsalovszky Endre voltak.
Bölcs körültekintés és az adott politikai környezet helyes
felméréséből következett, hogy 40 évvel ezelőtt, 1962-ben alapítóink nem
deklarálták a megszűnt Iparjogvédelmi Egyesülettel fennálló folyamatosságot.
E folyamatosság feltüntetése esetén az akkori politikai viszonyok közepette
az Egyesület nem alakulhatott volna meg. Így is komoly nehézségekbe ütközött
az alapítás. Horváth Gyula egyik visszaemlékezésében olvastam, hogy már
1958-ban részt vett a Külkereskedelmi Minisztériumban egy megbeszélésen,
ahol az Iparjogvédelmi Egyesület megalakításának kérdése felmerült, és
még négy évig tartott, amíg ez megvalósulhatott.
Mindebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy politikai
szükséghelyzet idézte elő, hogy 40 évvel ezelőtt Egyesületünk jogilag
- múltját meg sem említve - alakult meg. E kényszerhelyzet feloldódásának
eredményeként ma a 40 éves évfordulón e jubileum alkalmával erkölcsi és
történelmi kötelességnek érzem a kényszerhelyzettel megszakított folyamatosság
gondolatának felélesztését, és így, 2006-ig eljutva, lehetőségünk nyílik
centenáriumuk ünneplésére.
Ez nem jelenti azon kiváló emberek érdemeinek csökkentését,
akik a totális államberendezkedés közepette vállalták e civil szervezet
létrehozását, felismerve, hogy a tervgazdálkodás mellett is a külgazdasági
kapcsolatok fejlesztése és az adott gazdasági helyzet jobbítása érdekében
az iparjogvédelmi kultúrát terjeszteni, értékeit megőrizni és a lehetséges
keretek között alkalmazni kell.
Az Egyesület 1962. évi alakuló közgyűlésének jegyzőkönyve
nem áll rendelkezésre, csupán az 1962. február 20-i elnökségi ülés jegyzőkönyve,
amely szükségessé tette az alapszabály módosítását, mert a felügyelő hatóság
szerepét a Külkereskedelmi Minisztériumtól az Országos Találmányi Hivatal
vette át és deklarálta, hogy a Művelődési Minisztérium a szerzői jog társadalmi
úton történő művelését az Egyesület keretén kívül kívánja biztosítani.
Az állami döntés tehát kettévágta a szellemi tulajdon két
ágának, az iparjogvédelemnek és a szerzői jognak az Egyesületen belüli
együttes művelését, amelyet 1996-ban állítottunk ismét helyre, és Egyesületünk
nevében a szerzői jogot is felvettük.
E döntés ellenére is az 1968. évi stockholmi diplomáciai
konferencia után a szerzői jog és az iparjogvédelem találkozási pontjaira
tekintettel felmerült a szerzői jogi szakosztály létesítésének szükségessége,
ami meg is valósult.
Az Egyesület elnöksége az első ülésén határozott a Nemzetközi
Iparjogvédelmi Unióhoz, az AIPPI-hez való csatlakozás kérdésében, és célszerűnek
tartotta az AIPPI Magyar Csoport létrehozását, és e célból megkereste
a felügyeleti hatóságot a szükséges intézkedések megtételére. E döntésével
az újjáalakult egyesület kifejezésre juttatt szándékát, hogy az AIPPI
Magyar Csoporton keresztül tevékenységét az AIPPI-vel összhangban kívánja
folytatni, és megteremtette annak szervezeti kereteit, hogy a magyar iparjogvédelem
a nemzetközi fejlődés sodrába kerüljön és azzal összhangban fejlődjék.
Az AIPPI Magyar Csoport megalakulása, újjáalakulása 1963. áprilisban történt.
Az AIPPI VB 1963-ban Nyugat Berlinben tartott ülésén a Magyar Csoportot
az első szocialista országbeli csoportként a soraiba felvette.
Már az 1960-as években Egyesületünkben gyorsan fejlődő
élet kezdődött, külföldi kapcsolatok alakultak ki, részt vettünk különféle
konferenciákon, és Egyesületünk tagjai is tartottak előadásokat. Az egyes
szakosztályok is élénk tevékenységet kezdtek folytatni, főleg a szabadalom
és iparesztétika területén, a formavédelem és a formatervezők anyagi megbecsülése
érdekében.
Az 1968. évi közgyűlési beszámolóból megtudjuk, hogy külön
munkabizottság foglalkozott a fórumrendszer kérdésével, és határozati
javaslatot dolgozott ki, amely az iparjogvédelmi fórumrendszernek az igazságügyi
szervezet keretében való továbbfejlesztése mellett szóló érveket rögzítette,
és ezt kormányszinten is elfogadták, és a mai napig is érvényes törvényi
szabályozássá vált.
Mivel szubjektív visszaemlékezésre kaptam felkérést, kizárólag
az egyesületi életbe történő bekapcsolódásom vonatkozásában kívánom személyemet
említeni.
1968-69-ben különféle peres ügyek felkeltették érdeklődésemet
az iparjogvédelem irányában, és ennek érdekében részben az Országgyűlési
Könyvtárban fellelhető irodalomban iparkodtam elmélyedni, részben felkerestem
az Iparjogvédelmi Egyesületet, és alkalmam nyílt részt venni a szabadalmi
törvény előkészítésével összefüggő vitaüléseken. Megkapott a viták légköre,
a politikai jelszavaktól teljes mentesség, a viták szigorú szakmai jellege
és az eltérő vélemények tiszteletben tartása a kérdések kemény megvitatása
során is. Felüdülést jelentett az akkori életben a többi összejöveteleket
jellemző hangulathoz és légkörhöz képest egy független, civil szervezet
léte. E légkör is adta meg a lökést, hogy aktívan is iparkodjam bekapcsolódni
Egyesületünk életébe.
Ettől az időponttól tudok személyesen is visszaemlékezni,
és a visszaemlékezés során abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy
nincs szükségem szelektív memóriára. Az Egyesület azóta töretlenül töltötte
be azt a szerepet, ami egy, a hatalomtól független, civil szervezettől
elvárható, őszinte szellemi és gondolati függetlenséget, és ennek jegyében
tett - gyakran sikeres - erőfeszítéseket a jogalkotás és a jogalkalmazás
fejlesztése érdekében. Mélyítette az iparjogvédelmi kultúrát, azt széles
körökre terjesztette, és a hazai határokon túlmenően épített ki nemzetközi
kapcsolatokat és szerzett elismerést, hírnevet.
Visszatekintve az elmúlt négy évtizedre, nyugodt lélekkel
és büszkén vállalhatjuk és vallhatjuk magunkénak Egyesületünk tevékenységét
mind a maga egészében, mind annak egyes részleteiben.
Az 1970-es évtől kezdve mind jogirodalmi, mind szervezeti,
mind mozgalmi és oktatási, mind pedig a nemzetközi kapcsolatok terén hatalmas
fellendülés mutatkozott az Egyesületünk érdekében. Nem mulaszthatjuk el,
hogy tisztelettel emlékezzünk Horváth Gyulára, akinek agilitása, aktivitása,
kapcsolatteremtő készsége nagymértékben előmozdította ezt a fejlődést.
Megindult egy éles fellendülés Egyesületünk életében, mind a publikálás,
mind a nemzetközi kapcsolatok teremtése, a szakosztályi munkák elmélyítése
a különféle szinten történő oktatási tevékenységben való részvétel és
a vidéki szervezeti élet kifejlesztése terén. Továbbá az Egyesület tevékenységének
vonzóvá tétele útján bekövetkezett a taglétszám rohamos emelkedése és
egyre több jogi vállalat csatlakozott Egyesületünkhöz. E tevékenységek
csupán egyes részleteiről is szeretnék külön, röviden említést tenni.
1970-ben indult a MIE Közlemények, amelyből eddig 42 szám
jelent meg. 1988-ig - az egyes külön kiadványokon túlmenően - évente két
szám, majd pedig - az 1989-es és 1990-es évek kiesesét követően - 1991-től
évente egy kiadvány jelent meg.
E folyóirat lett az iparjogvédelmi publikáció lehetősége
és a példányok tükrözik, hogy miként változott az iparjogvédelem körén
belül az egyes kérdések iránti érdeklődés, miként tolódtak el a súlypontok.
A folyóirat nem csak hazai szerzők tanulmányait, cikkeit
közölte, hanem gondosan megválogatott külföldi szerzők is írtak, akiknek
írásain keresztül megismerhettük az európai jogfejlődés menetét. Számos
tanulmány jelent meg az iparjogvédelem olyan területéről is, amelynek
hazai gyakorlata nem igen fejlődött ki a tervgazdaság körülményei között
(mint pl. szabadalombitorlások kérdése, védjegyjogi gyakorlat kérdése),
azonban e közzétett tanulmányok útján folyamatosan tájékozódhattunk az
európai jogfejlődésről. E tanulmányok nagymértékben hozzájárultak a hazai
gondolkodás kialakulásához.
Sokat foglalkozott a folyóirat a hazai szabályozáson alapuló
joggyakorlat elemzésével, az időszakonként megvalósult reformok előkészítésével,
a hatályba lépett jogszabályok alapján felmerülő jogalkalmazási kérdések
új problémainak feltárásával.
A folyóirat megjelenésének első évtizedében domináns szerepe
van a szabadalmi jognak, az új szabadalmi törvény joggyakorlatának, így
különösen a bírói fórumrendszer, a szabadalmi bejelentések, az igénypontszerkesztés
és igénypontértelmezés kérdésének. Az 1970-es évek vége felé pedig előtérbe
kerül a mikrobiológiai találmányok, majd a géntechnológiai találmányok,
valamint az első és második gyógyászati indikáción alapuló találmányok
szabadalmazhatóságának kérdése.
Állandó központi kérdése a folyóiratnak a szolgálati találmányok
díjazásának joggyakorlatával, a szerződéskötés és bírói gyakorlattal összefüggő
kérések elemzése, a díjalap és díjkulcs meghatározásának problémái, és
ehhez kapcsolódtak a hasznos eredmény megállapításával foglalkozó közgazdasági
tanulmányok.
Az 1990-es évektől e kérdés elemzése háttérbe szorult,
1991-ben a piacgazdaság kialakulásának következtében előtérbe kerül a
szabadalombitorlások bírói gyakorlatának elemzése. Külön szám foglalkozik
a piaci környezetnek az iparjogvédelemre gyakorolt hatásával. A bitorlási
perek joggyakorlatával összefüggésben időszerűvé válik az ideiglenes intézkedésre
vonatkozó jogi szabályozás módosításának igénye és a bírói gyakorlat fejlesztésének
kérdése. Az európai jogharmonizáció és az ahhoz történő csatlakozás előkészítéseként
születtek meg a vonatkozó új jogszabályok. Az 1995. évi szabadalmi törvény
előkészítése során már 1993-ban az érdeklődés központjába került a feltalálói
tevékenység kérdésének több szempontból történő tárgyalása. A szabadalmi
törvény meghozatalát követően megkezdődött a jogirodalmi hozzájárulás
az új védjegytörvény előkészítéséhez. A MIE Közlemények 1995. évi száma
szinte kizárólag a védjegykérdésekkel, a védjegybitorlással, a hamisítás
elleni küzdelemmel, a vámhatóság és a fogyasztóvédelem szerepével. Az
új védjegytörvény hatálybalépését követően az annak alapján felmerült
jogértelmezési kérdésekkel és az ideiglenes intézkedésnek a védjegyjog
körében történő alkalmazásával foglalkozik.
Majd az érdeklődés új területre irányul: a szellemi tulajdon
kérdése az információs társadalomban, az alkalmazandó jog kérdése az internettel
összefüggő jogterületen, az Internet-szolgáltatók felelőssége, valamint
a domain név és védjegybitorlás összefüggése és az elektronikus kereskedelem
jogi kérdése.
Megállapítható, hogy a MIE Közlemények mindig időszerűen
tükrözték a szellemi tulajdon körében felmerülő kérdéseket, és előremutatóan
segítették a jogalkalmazás lehetséges útjait.
Az Egyesület tevékenységében kevésbé látványos, de igen
értékes munka folyt több munkabizottságban. Az egyes munkabizottságok
több évig rendszeresen tartották üléseiket és elemezték a jogalkotás és
a joggyakorlatot.
Ezek közül két munkabizottság tevékenységét említeném.
Az 1970-es évek első felében a szolgálati találmányokkal
foglalkozó munkabizottság rendszeres adatfelmérést végzett a szerződéskötési,
valamint a bírói gyakorlatról. A szolgálati találmányok terén komoly erőfeszítéseket
kellett kifejteni az alkotó ember jogai érdekében anyagi érdekei védelmében.
A jogalkalmazó szervek jelentős része rosszul felismert állami érdekből
arra törekedett, hogy a pénzügyi szabályozók útvesztőiben a találmány
révén elért hasznos eredmény mértékét különféle pénzügytechnikai manipulációkkal
elmossa, és mindezt a társadalmi tulajdon védelmével leplezze. A már megkötött
szerződéseket az értékaránytalanság címén támadták, gyakran a gazdálkodó
szervek saját szabadalmaik megsemmisítését kérték.
A munkabizottságnak e kérdések feltárása útján sikerült
a bírói gyakorlatra kedvezően hatni.
1976. évi tisztújító közgyűlés jegyzőkönyvéből megállapítható,
hogy a közgyűlés megelégedéssel vette tudomásul, hogy a bírói gyakorlat
magáévá tette a munkabizottság több javaslatát.
Az elismerést juttatta kifejezésre, hogy a Legfelsőbb Bíróság
a szolgálati találmányokkal összefüggő kollégiumi állásfoglalások előkészítése
során a tervezeteket egyeztette Egyesületünk e kérdéssel foglalkozó tagjaival.
Tisztelettel és kegyelettel kell megemlékezzem Egyesületünk
életében kiváló érdemeket szerzett Szilvay Géza tanácselnökről, aki bátor,
úttörő jellegű ítélkezésével az állami érdekeket védő intézkedésekkel
szemben a feltalálói és újítói jogok érvényesüléséért sokat tett, és e
mentalitása emlékére idézem egyik ítéletének indokolási részét.
„A szocialista jogértelmezéssel és erkölcsi felfogásunkkal
ma már összeegyeztethetetlen az a szemlélet, amely az állami közösségi
érdeket a feltalálók jogos egyéni érdeke elé helyezte, és igyekezett a
jogszabályoknak azok valódi tartalmával ellentétes, olyan értelmet adni,
amely az állami szerv részére maximális hasznot biztosított, a feltalálók
díját a minimálisra korlátozta. A népgazdaság valódi érdeke ugyanis, hogy
akik kiemelkedő szellemi alkotásokkal a fejlődés előbbre viszik, ezért
olyan anyagi juttatást kapjanak, amely őket további alkotó munkára ösztönzi."
E a feltalálói érdeket védő megállapítás jegyében alakult
a későbbi évek során fokozatosan a bírói gyakorlat és ennek betetőzését
jelentette az 1995. évi szabadalmi törvény, amely a legkorszerűbb szabályozás
keretében a szolgálati és alkalmazotti feltalálók jogait kogens rendelkezésekkel
biztosította. Sajnálatos, hogy az elmúlt évben, e jogfejlődési koncepcióval
szembehelyezkedve, az ipari formatervezésre vonatkozó törvény egyik záró
rendelkezése a feltalálói jogok védelmét szolgáló kogenciát egy gazdálkodó
szervezet törekvésének eredményeként megtörte, és ezáltal megbontotta
e jogosultságok védelme koncepciójának egységét. E körülmény is vezetett
arra, hogy Szilvay Géza ítéletének e megállapításait felidézzem.
A másik munkabizottság a találmányok belföldi hasznosításával
foglalkozott. Kegyelettel emlékezem meg Farkas Józsefről, aki az 1980-as
években e munkabizottság létrehozója és kiváló irányítója volt. Azt hiszem,
mindannyian, akik rendszeresen részt vettünk a munkabizottság üléseinek
jól előkészített munkájában, szeretettel emlékezünk vissza nem csak az
ülések nyílt vitái során osztályrészünkül jutott szellemi élmény miatt,
hanem a tapasztalatokat a jogi irodalmi és gyakorlati munkákban is sikeresen
tudtuk érvényesíteni.
A MIE Közleményekkel kapcsolatban már utaltam arra, hogy
1989-90-es években nem jelent meg, mivel a rendszerváltás évei bizonyos
átmeneti nehézségeket jelentettek az Egyesület életében. Visszaemlékezésül
erre az időszakra, hivatkozom az 1994. évi közgyűlési jegyzőkönyvben foglalt
beszámolóra.
A beszámoló megállapította, hogy a társadalomban és a gazdaságban
végbemenő folyamatok, így az állami tulajdon lebontása, csődeljárások,
felszámolási eljárások elindulása, a mezőgazdasági szövetkezetek vagyonfelosztása,
a privatizáció beindítása és a piacgazdaság feltételeinek kialakítására
irányuló törekvések, más egyesületek, szervezetek működésének hatása következtében
mozgásterületünk beszűkült, csökkentek azok a tevékenységi formák, amelyek
Egyesületünknek az eddigiekben kivívott népszerűséget és ezen a területen
meglévő monopóliumot biztosítottak.
A forint értékvesztése nem preferálta a kutató-fejlesztői
tevékenységet, a gazdálkodó szervezetek hatékonyságának hiánya tartósan
érvényesült. A társadalomban és a gazdaságban végbemenő változások Egyesületünk
munkáját is érzékenyen érintették, aminek következtében a bázisunkat képező
jogi tagjaink száma az 1990-ben elindult csökkenésekhez viszonyítva is
tovább csökkent, befolyásunk a szakmára pedig az időközben létrejött és
jelenleg is alakuló, számos társegyesület hasonló tevékenységi köre miatt
kisebb lett.
A szakmai rendezvények alacsony részvételi aránya, a létszámcsökkentés
a presztízsveszteségen túlmenően anyagi veszteséggel is járt.
Visszatekintve e korszakot jellemző, realitáson alapuló,
pesszimista hangulatra, elmondhatjuk, hogy Egyesületünk ismét életre kelt,
és idézhetjük a Párizs címerén olvasható mondást. „fluctuat nec mergitur",
hullámzik, de nem süllyed el.
Egyesületünk ismét magára talált, aktív részesévé vált
az új jogalkotási folyamatoknak, megrendezte évente kétszer a szakmai
továbbképzésnek nevezett, az ország legszebb helyén megtartott konferenciákat,
amelyek napirendre tűzték azokat az aktuális kérdéseket, amelyek az iparjogvédelem,
a műszaki fejlesztés és később a szerzői jog gyakorlati és elméleti művelőit
foglalkozták, és közben 1996-ban méltó keretek között ünnepelte meg a
magyar szabadalmi rendszer 100. évfordulóját.
Ezek a szakmai konferenciák kidolgozott tematikákkal tették
lehetővé az egyes kérdések eltérő szempontok szerinti megvilágítását,
és lehetőséget adtak a Szabadalmi Hivatal, a bíróságok és a képviseleti
szervek reprezentánsainak közvetlen, kötetlen eszmecseréjére. A korábbi
időszakokkal szemben nőtt a Szabadalmi Hivatal jelenléte, aktív részvétele,
és a bírák is kötetlen módon oszthatták meg a jogi képviseletekkel tapasztalataikat,
nézeteiket.
Az iparjogvédelem több területén bekövetkező gyors változásokra
tekintettel a munkabizottságokban végzett hosszabb előkészítő munkákat
felváltotta a rendszeresen összejövő szakmai fórumok működési formája,
amely már a piacgazdálkodás, a gazdasági verseny és a telekommunikáció
által megkövetelt új igényeknek felel meg, és a hivatalok, bíróságok és
szakmai képviseletek együttműködése termékenyítően hatott a jogbiztonság
kialakulására.
Az Egyesület tehát, ha kisebb létszámmal is, újra magára
talált.
Az idő eloszlatta azt az aggályt is, amely a többi hasonló
egyesület lététől függve féltette jövőnket. Csak szélesíti látókörünket,
ha azonos problémákat különféle szempontból megvilágítva, szélesebb spektrumban
láthatunk.
Sok egyéb területen is végzett Egyesületünk tevékenységet,
és ezek közül nem mulaszthatom el megemlíteni, hogy az AIPPI Magyar Csoporttal
együtt 1970 óta megszerveztük nemzetközi részvétellel háromévente megrendezett
szakmai konferenciáinkat, amelyek ma már a nemzetközi szakmai közvélemény
egyhangú minősítése szerint a nélkülözhetetlen intézmény szintjére emelkedtek
napjainkig. Különös érdeme ezen összejöveteleknek, hogy már 1970 óta első
ízben sikerült a szocialista országok között a rendszerváltást megelőzően
a nemzetközi konferenciát rendszeresíteni, amelyeket főleg a nyugati országokból
jövő részvevők jelentős száma jellemzett, és a szakma sok tekintélyes
képviselője vált rendszeres résztvevőjévé. Ezeknek eredményeként az iparjogvédelmi
életünk és szemléletünk az egyetemes jogfejlődés vérkeringésébe került.
Kapcsolatokat tartottunk természetesen a KGST országok
iparjogvédelmi szervezeteivel, és e kapcsolatok során a többi KGST országok
jogrendszereivel szemben, a szerzői tanúsítvány intézményének ellenállva,
védtük a szabadalmi rendszert, és szembefordultunk az NDK azon törekvésével,
amely a védjegyet, az áru eredetmegkülönböztető jellegétől megfosztva,
egyszerű, az egymástól eltérő osztályokhoz tartozó árukon egyaránt alkalmazható
minőségtanúsító árujelzővé kívánta degradálni.
Ebben a visszaemlékezésemben csak egyes kiemelt kérdéseket
említettem, és nem említettem azoknak a nevét, akik az elmúlt 40 év során
lelkiismeretesen, becsülettel, önzetlenül, képességeik teljes erőkifejtésével
sokat tettek Egyesületünk életében, és még ma is közöttünk vannak, és
reméljük, jó egészségben, hosszú ideig együtt munkálkodhatunk.
Működésükkel kapcsolatban szeretném felidézni a régi iparjogvédelmi
egyesület 20 éves évfordulója alkalmával, 1926-ban megjelent egyik írás
befejező, a kor patetikus stílusának megfelelő mondatát:
„Annak a kicsiny lelkes tábornak, amely körülállotta az
iparjogvédelmi egyesület bölcsőjét, az iparjogvédelemnek az a valóban
néhány lelkes apostola nem kér a kereskedő és iparos társadalomtól elismerést.
Munkájuk legértékesebb gyümölcse a jól végzett munka felemelő tudata,
a becsületes és értékes gazdasági és kulturális munkának tisztelete, elismerése
és eredményeinek megbecsülése."
Úgy gondolom, hogy ez jellemzi tagjainkat, akiknek tevékenysége
lehetővé tette, hogy az elmúlt 40 évben, amikor a politikai rendszer ennek
nem kedvezett, megvalósítottunk egy, a hatalomtól független, szabadgondolkodású
civil szervezetet, és remélem, hogy ennek a gondolatvilágnak a jegyében
folytatjuk tevékenységünket az iparjogvédelmi kultúra és annak gyakorlati
érvényesülése érdekében.
|