|
Régen felmerült az igény arra vonatkozóan, hogy
ne kelljen országonként lefolytatni a szabadalmaztatási eljárást.
Ezért 1970-ben létrehozták a Szabadalmi Együttműködési Szerződést
(PCT), amely lehetőséget nyújt a bejelentőknek arra, hogy egyetlen
bejelentéssel több országban biztosítsák az oltalom megszerzésének
jogát. Ennek keretében a tagországok (így hazánk) bejelentői az első,
nemzetközi szakaszban hozzájuthatnak először egy kutatási jelentéshez,
majd – adott esetben – egy úgynevezett elővizsgálati jelentéshez,
és ezek alapján eldönthetik, hogy folytatják-e az eljárást a nemzeti
szakaszban, most már az egyes nemzeti hivataloknál. Ily módon időt
lehet nyerni, mert a szokásos 12 hónapon – az uniós éven – belül
csak a PCT bejelentést kell megtenni, az egyes országokba irányuló
nemzeti bejelentésekről általában csak 31 hónap elteltével kell dönteni.
Mivel Magyarország aláírta a Szabadalmi Együttműködési Szerződést,
minden nemzetközi bejelentés alapján Magyarországon is indítható nemzeti
szakasz. Ez tehát a harmadik lehetőség magyarországi szabadalom megszerzésére.
Ennek azért is van jelentősége, mert magyar bejelentők a PCT bejelentést
magyar bejelentés megtételére kétféle módon is felhasználhatják
- egy
találmány szabadalmaztatását csak PCT bejelentésként indítják
és később megindítják a magyar nemzeti szakaszt (is), vagy
- magyarországi
bejelentést, majd erre alapozva PCT bejelentést tesznek és
ugyancsak megindítják a magyar nemzeti szakaszt, majd legkésőbb
az engedélyezéskor az eredeti bejelentést visszavonják. Ez
különösen
olyankor lehet hasznos, ha az eredetihez képest bővíteni kívánják
bejelentésüket.
a lap tetejére |
|