Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
Marosi György ügyvezető elnök

ORIGO szerkesztősége
Major András szerkesztő Úr
Budapest

Téma: Hamisítás, kalózpéldányok, a szellemi tulajdonjog magyarországi helyzete


Kedves Major Úr!

1. Tiszteletkör: Köszönöm, hogy megkeresték egyesületünket kérdéseikkel, amelyekre egyenként válaszolok az alábbiakban. Válaszaim nem okvetlen jelentenek egyeztetett egyesületi állásfoglalást; azokat műszaki alapvégzettségű gazdasági és iparjogvédelmi vezetőként, gyakorlati pénzügyi és médiagazdálkodóként fogalmazom meg. Számítok rá, hogy véleményem nem fog minden érdekelt egyetértésével találkozni. Mivel többeket kérdeztek meg, nem kell attól tartanom, hogy esetleges egyoldalúságom veszélyezteti az Olvasó átfogó tájékozódását.

2. A válaszok:

2.1 Megfelelőnek tartják-e a hazai szabályozást?

A jelenlegi hazai szabályozás megközelítésében és formájában nemzetközi szintű, folyamatosan karban tartott és összhangban van a nyugatinak mondott kultúrkörben jelenleg használatos értelmezésekkel, értékrenddel. Ez egyaránt igaz a műszaki tartalmú alkotásokat, fejlesztéseket védő iparjogvédelmi és a művészeti ihletésű műveket, jobban mondva az ezeket létrehozók, a létrejöttükben érdekeltek érdekeit képviselő szerzői jogi rendszerre, de a két rendszer „köztes” területeire került használati mintákra és a design oltalmára is. Teljességgel világ-konform a marketingszempontokat szolgáló védjegyrendszerünk.
Különbséget kell tenni a jogi szabályozás színvonala és a jogérvényesítés gyakorlata között. Utóbbi a bizonytalanabb, de bizton állíthatóan javuló színvonalú.
Bonyolultabb a helyzetet a számítógéppel megvalósított találmányok és szoftverek esetében, ahol a nemzetközi gyakorlat nem nevezhető megállapodottnak.
Amit a válaszom elfed: nem tekinthető öröklétűnek a hamisítás és utánzás mibenlétéről jelenleg elfogadott fogalomkészlet. Amíg az USA mindent a kereskedelmi hasznosítás joga biztosításának rendel alá, addig az európai kulturális hagyományok az eredeti alkotás szabadabb hozzáférhetőségének biztosítását szabályoznák (persze nem üzleti célú közvetlen, vagy közvetett, módosított vagy változatlan tartalommal történő eltulajdonításával!). A skála másik végpontja, amit a jogalkotása és egyre inkább bírósági gyakorlata szerint is kényszerűen vagy belátásból (van különbség?) a „nyugathoz” igazodó Kína több ezer éves kulturális hagyománya igazolna. Szerintük ugyanis a korábbi szellemi alkotások aktualizálása, feldolgozása, beépítése új műbe nem hamisítás, hanem azok továbbélése más nézőpontból, más befogadónak.

2.2. Ha nem tökéletesek, milyen lépéseket tart még szükségesnek a területen?

Egyesületünk azonos nevű jogelődjének idén 100 éve történt alapítása óta hazánkban is sokszor változtak a kérdéses definíciók. Ezt azért mondom, hogy aláhúzzam: világos, stabil, megalapozott és kiszámíthatóan, egyben elkerülhetetlenül szankcionáló, ugyanakkor a változásokra reagáló, azaz nem kőbe vésett jogi szabályozásra, a hazai hagyományoktól némileg eltérő, precedens-jellegű bírósági gyakorlatra támaszkodva biztosíthatjuk saját alkotásaink, valamint azok létrehozóinak optimális oltalmát, a nálunk befektető vagy bemutató idegen-országbéliek jogbiztonságát.
Az oltalmi rendszer hatékonyságának, biztonságának megkérdőjelezhetősége az oltalom megkerülésére, a jogok semmibe vételére csábít.
A teljesség igénye nélkül mondom:
- Szükségesnek tartom a hazai iparjogvédelmi intézményrendszer elemeinek megőrzését, az engedélyező, regisztráló, tájékoztató közhivatali és a szakmai képviselői, ügyvivői rendszer fenntartásának biztosítását, megerősítését.
- Rugalmassá, gyorssá kell tenni az engedélyezési rendszert, hogy a megszerezhető oltalom elnyerésére fordított idő ne közelítse meg az oltalmazni kívánt újdonság alapján készülő termék életciklusát, ami különösen az „anyagmentes” fejlesztések esetében reális veszély.
- Szembe kell nézni a technikai lehetőségek által lehetővé tett mű-sokszorozás egyrészt anyagi károkozásával, részben pedig a könnyű hozzáférés tudás- és kultúragyarapító hasznával, le kell folytatni a bevett rendszer és az új megközelítések elvi és gyakorlati összehasonlítását célzó vitát (lásd: szerzői jog és a „creative common” – szabad kultúra, látszólag kibékíthetetlen ellentétét vagy a szabadalmi rendszer és a „szabad szoftver” szakmailag megalapozott ütköztetését.

2.3. Milyen nagyságrendű károkat szenvednek el hazai cégek a hamisítások miatt? (Nemzetközileg ez jelentős átlagos, vagy viszonylag alacsony mérték?)

A hamísítások, a kalózkodás legismertebb esetei az idegen márkaneveket módosítva vagy anélkül használó, minőségükben a hamisítottól nem okvetlen eltérő, sommásan általában Távol-keletinek mondott textilipari és ruházati termékek vagy a földrajzilag európainak számító országokból is származható, vagy az internetről letöltött, egymásról másolt számítógépes programok, játékok, zenei CD-k, film DVD-k. Az ezek eredetijét(?) forgalmazó hazai cégek, amelyek a dolog természeténél fogva zömmel külföldi jogtulajdonosokat képviselve kereskednek, pontos számokat szoktak mondani.
Ezzel kapcsolatban engedtessék meg három megjegyzés:
- Különbözik egymástól az eredetihez hasonló, de azzal nem azonos, noha azzal akár szándékoltan is összetéveszthető „márkanevű”, ám az eredi terméktől árában, kialakításában világosan megkülönböztethető tömegáru és közvetlenül hamisított, emiatt indokolatlan árréssel eladott termék. Amennyiben kiderül, hogy a vevő a márkanévvel nem az azzal gondolatban társított minőségi, vagy használati-érték többletet fizet meg, hanem a márkanév csak presztízs egy tömegcikken, akkor ez utóbbit inkább elítélem.
- Szoftverek, CD-k, DVD-k esetében nyilvánvalónak látszik, hogy a „fekete” forgalom nem automatikus vesztesége a hivatalos kereskedésnek, mert ennek monopolhelyzetre, kényelemre, profitéhségre is visszavezethető árait kevesen tudják, akarják megfizetni. Jellemző a korántsem csak bóvlifilmeket forgalmazó nagy vegyes-profilú áruházláncok olcsó DVD-inek sikereses bevezetése. Semmi sem indokolja, hogy a korszerű forgalmazási formák által elérhető egységnyi értékesítési ráfordítás-csökkenést a gyártók és forgalmazók a nagyobb forgalom reményében ne osszák meg a reménybeli vásárlókkal. Szemben a jelenlegi gyakorlattal, ahol csökkenő forgalom mellett igyekeznek érvényesíteni saját nem okvetlen érdemi költségeiket. Ezzel alighanem jelentősen csökkentenék a hamisításra, kalózkodásra való hajlandóságot.
- Egyesületünk a magántulajdon alapján áll, de a szabadalmi rendszer bevált alapelvén: az alkotó hasznát alkotása társadalmi haszna indokolja. Ehhez művét hozzáférhetővé kell tennie. Úgy véljük, nem a kalózkodás irdatlan kriminalizálásával, hanem a kereskedelmi, saját és oktatási-kutatási célú felhasználás világos elkülönítésével lehet előre lépni. Aki viszont a megkönnyített hozzáférést lopássá konvertálja, az nem bocsánatot érdemlő huncut, hanem tolvaj.

2.4. Kapnak, illetve kaphatnak-e jövőbeni kártérítést a kárvallott cégek a bírságokból?

Általában igen, de, hogy mennyit, kitől és mikor, az attól függ, milyen oltalmi forma megsértéséből származik a kár. Jellemzően nem a bírság a kártérítés forrása, hanem az elmarasztaló ítélet alapján kezdeményezett polgári eljárás. (E területnek nem vagyok értője, hallomásra támaszkodva mondtam, amit mondtam.)

2.5. Hamisítanak-e magyar terméket külföldön?

Igen. Minél tágabban értelmezzük a kérdést, annál inkább. Alig van szem előtt a nemzetközi cégeknek itthon szolgáltató hazai tudás-alapú kis- és középvállalkozások kiszolgáltatottsága, amelyek fáradságosan létrejött know-how-ja gyakran tudtuk nélkül valósul meg a nagy partner más telephelyein. Amíg a kkv-k fel nem ismerik az IP menedzsment (szellemi-tulajdon gazdálkodás) szükségességét, addig ez nem is fog változni.
Súlyosabb, mert nagyobb volumenű veszteséget okoz például a hazai gyógyszergyárak termékeinek ilyen-olyan fokú külföldi hamisítása. Ez ellen gyártási együttműködéssel, naprakész kereskedelmi-képviseleti rendszer felállításával tudnak védekezni.
Nem szólok róla részletesen, de megemlítem a magyar földrajzi nevekhez kötve oltalom alá eső élvezeti vagy kézműipari cikkek folyatólagos külföldi bitorlását.

2.6. Tudomása szerint mi a helyzet a Magyarországon talált, külföldi eredetű, külföldi termékeket másoló kalóztermékekkel?

Ezeket szerencsés esetben a határon, vagy „mélységi” (uniós) vámvizsgálat útján keressük, szerencsétlenebb esetben a piacon fedezzük fel. Behozataluk és forgalmazásuk megtiltható, lefoglalhatók, megsemmisíthetők. A jogi-hatósági intézkedéssor elemei kidolgozottak és egyre jobban, de még nem optimálisan működnek.

Budapest, 2006-05-04

Tisztelettel:
Marosi György